Miskolci Kórusfesztivál Alapítvány

A Miskolci Kórusfesztivál Alapítvány 1989-ben alakult 18 intézmény összefogásával a fennállásának akkor 5. évfordulóját ünneplő Hassler Énekegyüttes kezdeményezésére.

Céljaink: Miskolc és környéke kóruséletének felpezsdítése, a fesztivál évenkénti megrendezésének anyagi és erkölcsi támogatása, a kórusmuzsikát igénylő és értő közönségréteg kialakítása, a városunkban és megyénkben működő énekkarok menedzselése. Korábbi reményeink szerint a fesztivál felzárkózott a szakma nagy múltú rendezvényeihez, Pécs, Debrecen, Budapest versenyeihez, fesztiváljaihoz.

Kuratóriumunk elsősorban az ifjúság zenei nevelésében látja mozgalmunk jövőbeni garanciáit. Az iskolai énekoktatás óraszámának drasztikus csökkenése, a médiák komolyzenét hanyagoló műsorpolitikája, az értékrend átalakulása miatt mind fontosabbnak tartjuk e mikroközösségek megtartását, fejlesztését, bemutatkozási lehetőségeik megteremtését, új együttesek létrehozását, illetve vezetőik szakmai fejlődésének elősegítését. Ennek érdekében szakmai továbbképzést, bemutató kórusfoglalkozásokat tartunk, melynek célja, hogy a karvezetők, énektanárok találkozhassanak a szakma legjobb hazai és külföldi képviselőivel, tanulhassanak előadásaikból. (Jobbágy Valér, Kollár Éva, Párkai István, Rozgonyi Éva, Szabó Dénes, Szabó Miklós, Tillai Aurél, Andre Lamielle, Domenico Bartolucci, Gerald Kegelmann, Johannes Rahe, Michael Brewel, Muzaffer Arkan, tartottak már eddig előadást.)

Fesztiválunkon felvállaltuk Miskolc kedvező - központi - fekvését kihasználva, a határainkon kívül élő magyar kórusok meghívását, patronálását, így minden évben a résztvevő 25 - 30 együttes között lehetőséget adunk erdélyi, felvidéki és kárpátaljai együttesek bemutatkozására.
Az 1993 óta a Magyar Rádió rendezőként társult a Miskolci Kamarakórus Fesztiválhoz, és azóta koncertjeit felvételről sugározta.

Stefán Péter © 2009.